Always wine

A mértékletes borfogyasztás jótékony hatásai szervezetünkre

2018. november 06. - PappÁgnes

A mértékletes borfogyasztásnak számtalan pozitív hatása lehet szervezetünkre. Miért szeretném megosztani ezt Veletek?

Azért, mert biológusként fontosnak tartom, hogy ismerjük a szervezetre gyakorolt hatásait annak, amit fogyasztunk. Én most a pozitív hatásokról szeretnék említést tenni. Nem légből kapott információkról fogok írni, hanem olyanokról, amiket kutatásokkal alátámasztottak. Persze egyéni adottságoktól függően lehetnek kivételek, akiknél nem ugyanaz a hatás érvényesül, mint a nagy többségnél.

De mik ezek a jótékony hatások és mire kell odafigyelnünk?

Amellett, hogy mértékletes borfogyasztásról beszélek, fontos az is, hogy jó minőségű bort fogyasszunk. Ha túlzásba visszük a borfogyasztást, és nem a megfelelő minőséget választjuk, akkor éppen ellenkező hatást fogunk elérni, mint amit várnánk.

A szervezetünkre gyakorolt jótékony hatást annak is köszönhetjük, hogy a szőlőszemekben található vegyületek belekerülnek a borba a készítés során. Ezek a vegyületek a szőlő héjában, magjában találhatóak meg. A vörösborkészítés technológiája (héjon erjesztés) teszi lehetővé azt, hogy ezek bekerüljenek fő előfordulási helyükről a mustba, a borba.

photo-1474722883778-792e7990302f.jpg

Az első pozitív hatás, amiről említést tennék, az az, hogy a mértékletes borfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kialakulását. Ez leginkább a vörösborban található flavonoidoknak köszönhető, melyek csökkenhetik a koleszterinszintet, gátolhatják a vérrögök kialakulását.

Szintén betegségmegelőző hatással lehet szervezetünkre a vörösborokban található rezveratrol is. Ez a származék segíthet a vércukorszint szabályozásában, ehhez viszont inkább a száraz borokat érdemes fogyasztani, mintsem az édeseket. Az édes borok cukortartalma miatt ez a hatás jelentősen gyengül. Továbbá kimutatták azt is, hogy a rezveratrol egyes daganatok kialakulásának esélyét is csökkentheti.

Szervezetünk védekezőképességét is segíthetjük főképp vörösbor fogyasztásával, ugyanis a bennük található antioxidánsok gyulladásgátló hatással rendelkeznek, illetve pajzsként szolgálhatnak a nátha, megfázás ellen is.

Végül, de nem utolsó sorban a mértékletes borfogyasztás kedélyünkre is jó hatással van, ezzel javítva közérzetünket.

Egyéb boros tartalmakért, keresd fel facebook és instagram oldalam is! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://alwayswine.blog.hu/api/trackback/id/tr4514355255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása